Az olasz labdarúgó bajnokságban szereplő Juventus együttese a múlt hétvégén látogatott az Internazionale otthonába.
A bajnokság kiélezett, így Milánóban is csak a győzelem jöhetett szóba a zebrák számára, amit az utolsó percben szerzett két góljuknak köszönhetően 3:2-re meg is szereztek, ráadásul a találkozó 15. percétől kezdve emberelőnyben játszottak.
Történt ugyanis, hogy egy szabad labdára Mario Mandzukic becsúszva érkezett meg, ám nem ő volt az egyetlen aki megakarta szerezni a játékszert, a hazaiak középpályása Matías Vecino viszont kissé elkésve érkezett, aminek az lett az eredménye, hogy a sípmester azonnali piros lappal leküldte a pályáról a 26 éves futballistát.
Mandzukic a mérkőzés után megmutatta Instagram rajongóinak, hogy miként is nézett ki a lába a belépőnek köszönhetően, hozzátéve, hogy a horvát így is 66 percig pályán volt az összecsapáson, amelyet Higuain késői gólja döntött el.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!