Az elődöntők során meggyőző játékot mutatott a Celldömölk a Városkörnyéki amatőr kosárlabda bajnokságban. Joggal reménykedhettek a 9700.hu Ingatlaniroda együttese ellen, hogy sikerül aranyéremmel megkoronázniuk a szezont.

Hiába kezdett jól a Celldömölk, a nagy tét rányomta a bélyegét a találkozóra. A nagy akarás görcsössé tette a csapatot, míg a 9700.hu gárdája minden egyes hibát keményen megbüntettek. Mindkét együttes próbálta a saját játékával meglepni az ellenfelet, azonban ez a szombathelyieknek sikerült jobban, akik a záró negyedre megnyugtató előnyt szedtek össze. Amiben eddig kiemelkedőt nyújtott a CVSE, az a fináléban nem jött össze. A lepattanózásban, védekezésben nem sikerült átlagon felülit nyújtani, így megérdemelt szombathelyi sikerrel zárult a bajnoki döntő. Kifejezetten jó volt látni, hogy mindkét csapat örült a megszerzett helyezésnek. A döntő hőse az a Henrik István volt, aki a Falco játékosaként sok csatát megélt, ráadásul a fináléban fénykorát idézően játszott. A bronzérmet pedig a Vasi Kosárlabda Klub szerezte meg.

Janzsó István – CVSE: Küzdelmes, a döntőhöz méltó mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. A csoport mérkőzések elején gyengébb formában játszottunk, időben tudtunk váltani, és a formaidőzítésünk csúcspontja éppen a mai napon volt. Gratulálok a csapatnak, és természetesen a celldömölkieknek is, hiszen átlagon feletti küzdelmet játszott mindkét csapat.

CVSE KSZ – 9700.HU INGATLANIRODA
37-43
(15-11,7-9,3-14,12-9)

Celldömölk: Bíró 3/3, Esztergályos 2, Gaál 3/3, Hérincs -, Kovács B. -, Kovács K. -, Németh B. 1, Orbán 6, Rozmán 4/3, Somogyi 6/6, Szabó B. 12/3, Tóth B. -.

9700.HU: Csiszár 3, Henc -, Henrik 16/15, Horváth I. -, Jarosevits 8, Lukács 5/3, Mitterstiller -, Mondl 11/9, Szalai Zs. -, Weszelovits -.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!