A tegnapi nyitómérkőzés, és annak gólgazdagsága után mindenki izgatottan várta a torna egyik legnagyobb sztárjának bemutatkozását, mivel a Mohammed Salahval felfegyverzett Egyiptom fogadta Uruguay gárdáját az A-csoport másik mérkőzésén (tegnap Oroszország 5:0 Szaúd-Arábia).

Az Aranylabdára is esélyes egyiptomi remek szezont futott a Liverpool színeiben, a BL-döntőben azonban megsérült, így ma sem lehetett ott a kezdő csapatban.

Salah nélkül vágtak neki a vb-n első meccsüknek az egyiptomiak. Fotó: Egypt Today

Az első játékrész tapogatózással indult, majd szépen lassan Luis Suarez és Edinson Cavani is meg megvillant, de igazán nagy gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Uruguay eddig 51 mérkőzést játszott világbajnokságokon, és ezeken a leggyakoribb eredmény 0:0 volt.

A második etapot jobban kezdték az uruk, Luis Suarez kissé éles szögből lőhetett, de az egyiptomi hálóőr a helyén volt.

Érdekes, hogy a betömörülő védekezéssel szemben nagyon kevésszer próbálkoztak átlövéssel Oscar Tabarez fiai, az arabok pedig remekül állták a sarat.

A 74. percben ismét a két csatársztár volt a főszerepben, Cavani játszotta be a labdát Suarez felé, aki azonban addig várt míg El Shenawy le nem szedte a lábáról a játékszert.

A hajrára már négy támadóval ostromolt Uruguay, de hősiesen védekeztek az afrikai labdarúgók. Egy ízben még a gólvonalról is sikerült tisztázniuk. Az utolsó tíz percre aztán felborult a pálya, nagyon nyomott a dél-amerikai alakulat. Előbb Cavani pontrúgásból bombázott a kapufára, majd alig egy perccel később – a 89. minutumban – oldalról végezhetett el szabadrúgást Uruguay. A beívelésre a középhátvéd Jimenez érkezett, aki szépen fejelt a kapu jobb oldalába. Nem bírta tehát a nyomást Egyiptom, akik az öt perces ráadásban igyekeztek egalizálni, azonban erre már nem maradt elegendő idejük.

Egyiptom – Uruguay
0-1
(0-0)

Gólszerző: Jimenez

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!