Az angol labdarúgó bajnokságban a tegnapi nap folyamán véget ért a nyári átigazolási időszak, nagy meglepetésre a topklubok közül sem a Manchester United, sem pedig a Tottenham nem erősített a szünet alatt, nem úgy az Everton gárdája, akik összesen 3 embert szerződtettek Barcelonából a nyár folyamán. 

A két játékos csupán epizódszereplő volt Barcelonában. Fotó: bein SPORTS

A liverpooliak először Lucas Digne érkezését jelentették be már hetekkel ezelőtt, az utolsó napon pedig megszerezték 30 millió euróért Yerry Minát (akire visszavásárlási opciója lesz a katalánoknak), valamint André Gomest is, igaz utóbbi csak kölcsönbe érkezik Angliába.

A napot aztán a most szabadon igazolható, korábban a Shaktar Doneckben légióskodó Bernard leigazolásával zárták, a brazil játékos közel 100 mérkőzésen viselte az ukrán csapat mezét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!