A címvédő MOL Vidi FC egygólos győzelmet aratott a Diósgyőri VTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A székesfehérváriak sikerükkel már harmadik helyen állnak, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a második Budapest Honvéd, amely eddig egy ponttal gyűjtött többet. Az utolsó előtti helyen álló miskolciak már négy bajnoki találkozó óta nyeretlenek.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Diósgyőri VTK-MOL Vidi FC 0-1 (0-0)
———————————–
Miskolc, 2850 néző, v.: Pintér
gólszerző: Huszti (65.)
sárga lap: Brkovic (11.), Karan (78.), Márkvárt (78.), illetve Pátkai (80.), Tujvel (82.)

Diósgyőri VTK:
————–
Rados – Sesztakov, Karan, Brkovic, Juhar – Márkvárt, Mazalovic (Tóth B., 73.), Tajti – Makrai, Mihajlovic (Hasani, 65.), Vernes (Bacsa, 53.)

MOL Vidi FC:
————
Tujvel – Fiola (Milanov, 64.), Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Pátkai, Kovács I. (Hodzic, 53.), Hadzic, Huszti – Scepovic (Nikolov, 81.)

A Diósgyőr kezdte jobban a mérkőzést, az első tíz percben két helyzet is adódott a hazaiak előtt, de egyiket sem sikerült gólra váltaniuk. Ezt követően viszont a címvédő átvette az irányítást, de a vezetést a székesfehérváriaknak sem sikerült megszerezniük, mivel Huszti és Stopira is ziccert hibázott. A szünet előtt alább hagyott a lendület, ebben a periódusban az egyetlen érdemi lehetőség Huszti előtt adódott, de célt tévesztett 14 méterről.
A színvonal és a tempó a folytatásban sem emelkedett, s bár mezőnyben a DVTK egyenrangú partnere volt a Vidinek, utóbbi sokkal veszélyesebben futballozott, elsősorban Huszti beadásainak köszönhetően. A korábbi válogatott játékos fordított helyzetben nem hibázott, Pátkai beadását követően közelről fejelt a kapuba. A játékrész közepén egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, s bár a miskolciak a hajrában mezőnyfölénybe kerültek, csak egy komoly lehetőséget tudtak kidolgozni a stabilan védekező Vidi ellen, így ismét pont nélkül maradtak.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!