A szövetség tájékoztatása szerint a gálavacsorán – amelyre 180 fő kapott meghívót – a magyar evezés egykori, illetve jelenlegi képviselői vettek részt, támogatók és partnerek társaságában.
A születésnap alkalmából elismerésben részesítették a sportágban kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért, világ- vagy Európa-bajnok, illetve olimpiai érmes magyar versenyzőket, valamint edzőiket, továbbá átadták az edzői életműdíjakat is.
Pető Tibor, aki nemcsak a szövetség elnökeként, hanem sportági világbajnokként is szerepet kapott az eseményen, az MTI-nek elmondta: “Ilyen alkalom során illik megemlékeznünk az elért eredményeinkről, valamint kijelölni az elkövetkezendő évek, évtizedeket feladatait annak reményében, hogy a jövő hasonlóan sikeres, vagy még eredményesebb legyen.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!