A tegnapi nap során tovább folytatódtak a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmei: a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit rendezték meg. Az angolos párharc meglepetéssel végződött, míg a Liverpool kényelmes helyzetből várhatja a portói visszavágót. 

Son remek egyéni megoldással döntötte el a találkozót. Fotó: AP

Tottenham 1:0 Manchester City (Son Heung Min 78′)

A várakozásoknak megfelelően a Tottenham hazai pályán sem esett neki a Premier League éllovasának, a játékképe pedig szintén nem hozott meglepetést, a City – többségében meddő – labdabirtoklással igyekezett felőrölni ellenfelét.

Az első játékrészben mindjárt remek helyzetbe kerülhettek volna a továbbjutást illetően, ám a videóbíró segítségével megítélt büntetőt Agüero nem tudta belőni, így 0:0-ról folytatták tovább a csapatok.

 

Rose kezezett, ám Agüeronak nem sikerült túljárni Lloris eszén. Fotó: AFP

Nem dúskált helyzetekben a találkozó, főleg a második etapban jutottak el kevés lehetőségig a csapatok. A végjátékhoz közeledve a City igyekezett nyomást gyakorolni ellenfelére, ám ez nem mindig jött össze, ma valahogy nem ült a letámadásuk, és a Pep Guardiola által összerakott kezdő nem funkcionált kellőképpen vérmesen.

A félidőből negyedóra sem telt el, amikor kényszerű cseréhez kellett folyamodnia Mauricio Pochettinonak, hisz Harry Kane bokája olyan súlyosan megsérült egy ütközés után (melyben inkább ő volt a ludas), hogy az angol válogatott támadó egyből az öltözőbe bicegett, majd rögzítővel a lábán hagyta el a stadiont.

A 78. percben aztán érkezett a hideg zuhany, Eriksen tálalt kiváló labdát Son Heung Min elé, a koreai pedig még éppen a vonalon elcsípte a játékszert, majd a reklamáló City-védők között visszacselezve alakított ki lövő pozíciót magának, lökete pedig Ederson alatt utat talált a kapuba (ez volt a Tottenham új stadionjának első gólja).

 

Guardiola még ekkor sem szánta rá magát a cserére, Kevin de Bruyne és Leroy Sané beállására egészen érthetetlen okokból a 89. percig kellett várni, ám a pályára rohanó szurkoló miatt megítélt 6 perces hosszabbítás sem hozta meg az áttörést a manchesterieknek, akiknek hazai pályán még mindig meglesz az esélyük kiharcolni a továbbjutást.

Liverpool FC 2:0 FC Porto (N. Keita 5′, R. Firmino 26′)

Nem kezdte jól idegenbeli mérkőzését a Porto, akik már szűk félóra elteltével két gólos hátrányba kerültek a Liverpool otthonában. Előbb Naby Keita értékesítette Firmino passzát, majd egy Alexandre Arnold beadást már maga a brazil vágott a kapuba.

 

Firmino az előző idény kezdete óta 21 pontot szerzett a Bajnokok Ligájában a kanadai táblázaton, ezzel Cristiano Ronaldo (24) mögött a második a vonatkozó rangsorban. Arról nem beszélve, hogy Firminónál (13) már csak Steven Gerrard ért el több gólt (21) a Pool játékosaként a BL-ben.

A gólok után akadt helyzet a túloldalon is, ám Mareganak kétszer sem sikerült bevennie Allison kapuját.

Mané ma a szokásosnál kevésbé villogott. Fotó: Reuters

A második etapra aztán kényelmesebb focizgatásra állt át a Liverpool, amely egy kiegyenlítettebb játékrészt eredményezett, ám az eredmény már nem változott, pedig volt lehetősége a portugáloknak is bőven a gólszerzésre.

A Liverpool magabiztos előnyből várhatja a visszavágót. Fotó: Reuters

A mérkőzésen egy csúnya belépőn kívül más már nem történt, az viszont furcsa, hogy Salah mindenféle szankció nélkül megúszta ezt a megmozdulást.

A Liverpool tehát féllábbal már az elődöntőben érezheti magát, a mai nap pedig újabb két találkozóval robog tovább a Bajnokok Ligája.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!