A harmadosztályú labdarúgó bajnokságok is tartogattak kiélezett mérkőzéseket a hétvége során: mutatjuk az eredményeket.

Vas Megyei III. o. Szombathelyi csoport 23. forduló 

Az éllovasok közül senki sem hibázott, a fordulóban a sima hazai győzelmek mellett két idegenbeli siker született, de sem az Oszkó, sem az Acsád együttese nem szerzett könnyű győzelmet aktuális ellenfelével szemben.

Jegyzőkönyvek, tabella

Vas Megyei III. o. Körmendi csoport 23. forduló 

Tovább őrzi remek formáját a listavezető Szakonyfalu együttese, akiknek most már nem a Magyarszecsőd az első számú kihívójuk, hisz a szecsődiek zsinórban a 3. vereségüket szenvedték el ebben a fordulóban. Az alsóházi csapatok kitettek magukért a hétvége során, a Rönök, a Körmend és a Gasztony is győzni tudott.

Jegyzőkönyvek, tabella

Vas Megyei III. o. Sárvári csoport 27. forduló 

Ahogy a többi régióban, úgy a sárvári körzetben sem találtak legyőzőre az éllovasok, pedig a 3. helyen álló Ostffyasszonyfa a közvetlenül mögötte elhelyezkedő Boba együttesét fogadta. Izgalmas mérkőzést várhatott a kilátogató szép számú közönség. Erős szeles időben kezdődött meg az összecsapás, amely a hazai csapatot segítette az első félidőben. Az offaiak ennek megfelelően támadólag léptek fel, és már a 6. percben egy szabadrúgást követően megszerezték a vezetést. A labda hálóba kerülését jócskán megsegítette a szél és a kapus hibája is. Folyamatosan a vendégek térfelén pattogott a labda ezután is, amelynek a  15. percben lett meg a következménye: növelte előnyét a hazai gárda, egy szélről történő beívelést követően jutott a játékszer a kapuba.

A vendégek a 20.percben veszélyeztették első ízben a hazaiak kapuját, a távoli lövés alig kerülte el a célt. A félidő derekától csökkent a hazaiak mezőnyfölénye, a bobaiak, több szép támadást vezettek, de vagy Zseli kapus védett remekül, vagy a lövéseik ismét csak célt tévesztettek. Ebben az időben a hazaiak kontrákkal kísérleteztek, amely a 45. percben egy kapu előtti kavarodás után eredményre is vezetett. A második félidőben a vendégeket támogatta a szél, több akciójuk is végigfutott a pályán, ám Zseli kapus jó napot fogott ki, hisz néhányszor bravúrra is szüksége volt. Ez időszakban meddő bobai mezőnyfölény mutatkozott a pályán, de erőtlennek tűntek támadásaik.

A hazai együttes okosan focizva várta ki az adódó lehetőségeket: a 71.percben siker koronázta a védelmi kényszerből való kitörésüket. A kapott gólnál László kapus ismét nem volt a helyzet magaslatán. A gól után a vendégek még vezettek néhány gyámoltalan támadást, ám szépíteniük nem sikerült, sőt a 77. percben az Ostffyasszonyfa egy ismételt védelmi hiba következtében újra betalált. A várt rangadó elmaradt, a hazaiak kitudták használni a vendégek hibáit, támadásaik célratörőbbek voltak, szélső játékuk nagyban befolyásolta az eredmény alakulását. (A tudósítás Giczi Sándor információi alapján.)

Jegyzőkönyvek, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!