VIZES VB
VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
NŐK, ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Magyarország 16–10 (5–3, 5–5, 4–1, 2–1) 
Kvangdzsu, 800 néző. V: Sztavridisz (görög), Margeta (szlovén)

A két csapat egy évvel ezelőtt a barcelonai Európa-bajnokságon találkozott egymással: a katalán fővárosban a torna nyitómérkőzésén 13-9-re, a bronzcsatában pedig 12-6-ra diadalmaskodtak a házigazdák, akik ez alapján is esélyesebbek voltak a kvangdzsui elődöntőben – számolt be az MTI.
Az első fórt a magyarok kapták, de Keszthelyi Rita lövését blokkolták, az ellentámadásból pedig ötmétereshez jutottak a spanyolok, Gangl Edina csak beleérni tudott a büntetőbe. Az első spanyol előny ugyan kimaradt, de a visszapattanó a riválishoz került, az ötöst is értékesítő Roser Tarrago pedig messziről talált be. Keszthelyi ötméteresével a magyarok is feliratkoztak az eredményjelzőre, majd egy megúszás végén Leimeter Dóra lőtte ki a kapu jobb oldalát (2-2). Anna Espar révén újra ötméteresből találtak be a spanyolok, Gangl ehhez még közelebb volt, de a labda a hóna alatt becsúszott, Judith Forca Ariza távoli kapufás lövésénél viszont nem volt esélye hárítani. Kevesebb, mint fél perccel a negyed vége előtt újra becsúszott egy védhetőnek tűnő próbálkozás Gangl kezei alatt, Leimeternek azonban szinte az utolsó pillanatban sikerült szépítenie. A spanyolok vezetésénél talán aggasztóbb volt, hogy három emberelőnyéből egyet sem tudott kihasználni a magyar válogatott.
A második negyed elején esett gyors spanyol gól után Bíró Attila lecserélte Ganglt, de Parkes Rebecca szép csavarását követően a 18 éves Magyari Aldát is felavatta az ellenfél. Leimeter révén az ötödik fórját már belőtte a magyar csapat, de a spanyolok is kihasználták a létszámfölényt (8-5). Gurisatti Gréta góljára Beatriz Ortiz válaszolt ötméteresből, majd egy elkapkodott magyar fór után a spanyolok jóval türelmesebben játszották végig az előnyt és újabb gólt szereztek. Gyöngyössy Anikó centerből talált be a túloldalon, Gurisatti ejtésével pedig a nagyszünetre “lőtávolba” kerültek a magyarok (10-8).
A fordulás után a spanyolok két és fél percen belül megint elhúztak (12-8), ráadásul Szilágyi Dorottya rendkívül korán kipontozódott. A kapuba Gangl került vissza, miután Magyari egyetlen védést sem tudott hárítani, majd Keszthelyi fórból megszerezte a játékrész első magyar gólját. A jó kapusteljesítmény továbbra is hiányzott, a spanyol lövők távolról is könnyűszerrel lőttek a hálóba (14-9).
A zárófelvonásban már csak a különbség volt a kérdés, a spanyolok végül hat góllal diadalmaskodtak.

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornájának második elődöntőjében a magyar válogatott a spanyolok ellen szállt vízbe. A tét világbajnoki döntő volt és, mivel az első elődöntőben Ausztráliát 7–2-re legyőzte a már olimpiai résztvevő Egyesült Államok, a spanyoloké lett az olimpiai kvóta.

A magyarok a harmadik helyért közép-európai idő szerint pénteken 10 órakor az ausztrálokkal játszanak. A magyar csapat legközelebb hazai környezetben, a januári Európa-bajnokságon harcolhatja ki az ötkarikás részvételt, ott is egy kvóta talál gazdára.