A magyar női vízilabda-válogatott hétgólos hátrányból egyenlített, végül ötméteresekkel kikapott Spanyolország vendégeként a világliga európai selejtezőjének keddi nyitányán.

Női világliga európai-selejtező, 1. forduló
Spanyolország-Magyarország 11-10 (2-0, 4-1, 2-3, 0-4, 3-2) – ötméteresekkel
—————————————————————————
a magyar csapat gólszerzői: Gurisatti, Keszthelyi 2-2, Antal, Rybanska, Garda, Illés 1-1

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Bíró Attila együttese súlyos vereségbe szalad bele a világbajnoki ezüstérmes otthonában, amely kevesebb, mint három perccel a harmadik negyed vége előtt már 8-1-re vezetett. Ekkor azonban száznyolcvan fokos fordulat következett be a játék képében: a magyarok sorozatban szerezték a gólokat, a védekezés pedig összeállt. Ennek köszönhetően a magyar csapat két perccel a vége előtt kiegyenlített, de újabb gól már nem születtet, így jöhettek az ötméteresek. A magyarok közül hárman is hibáztak, a spanyoloktól viszont csak ketten, de Bíró Attila tanítványai így is egy ponttal gazdagodtak.
A világliga európai selejtezőjében hét csapat érintett, mindenki hat mérkőzést játszik – hármat otthon, hármat idegenben. A magyarok még Oroszországba és Görögországba utaznak, majd a jövő évi folytatásban Hollandiát, Olaszországot és Franciaországot fogadják. A szuperdöntőt június 9. és 14. között, később kijelölendő helyszínen tartják, amelyre három csapat kvalifikálja magát Európából.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!