Jövőre is a Tour de Hongrie mezőnyének tagja lesz Alberto Contador csapata – számolt be hétfőn az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

    A következő idénytől már új néven, Kometa-Xstra Cycling Teamként jegyzett kontinentális istálló tavaly mutatkozott be a Tour de Hongrie-n, és egy szakaszgyőzelmet könyvelhetett el Matteo Moschetti révén. Idén pedig itt debütált a csapatban az első magyar igazolás, Dina Márton, aki remek teljesítményt nyújtva a második helyet szerezte meg összetettben.
Szeptember közepén derült ki, hogy a Pannon Cycling Teamből érkező Fetter Erik is csatlakozik a csapathoz. Az MTI megkeresésére elmondta: néhány napja érkezett haza Magyarországra az első közös edzőtáborból, és nagyon örül, hogy a Kometa 2020-ban is indul a magyar körversenyen.
“A Tour de Hongrie lesz az idény legfontosabb versenye a csapatnak, minden eköré fog épülni” – árulta el a 19 éves kerékpáros, aki szeretne bekerülni a versenyen szereplő keretbe, és nagy célja, hogy jó eredményt érjen el hazai közönség előtt.
“Nap mint nap ezért dolgozom, de nem lesz egyszerű feladat, mivel a világ legjobb csapatai is részt fognak venni a viadalon” – fogalmazott Fetter.
Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d’Italia első három szakaszát.
“Remélem csalhatok majd egy kis mosolyt a magyar emberek arcára” – tette hozzá Fetter Erik.
A Kometa-Xstra Cycling Team a negyedik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen: a világbajnok Mads Pedersen csapata, a World Tour-szintű Trek-Segafredo, illetve két prokontinentális istálló, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!