Hogy is köszönhetne el saját közönségétől a MOL Vidi alapemberének és kedvencének számító hátvéd Juhász Roland, ha nem egy vérbeli rangadóval?! Már pedig pontosan ez volt a helyzet az OTP Bank Liga 32. fordulójában, amikor a székesfehérvári együttes – amely a második helyen áll a tabellán – fogadta a már bajnok Ferencváros együttesét.

Juhász Roland az utolsók egyike a honi élvonalban, akik még a kilencvenes években meghatározó szerepet töltött be klubcsapatában és máig aktívak voltak. A 194 centiméter magas labdarúgót kezdetben támadóként vetették be és ez elkísérte egész pályafutása során. Nem egyszer a válogatottban is – ha a helyzet úgy kívánta – a csatárok sorában rémítgette a rivális kapust.

Az MTK felnőttcsapatában már 17 évesen bevetették és teljesítményével hamar felhívta a külföldi csapatok figyelmét. A legkitartóbb kérője végül a belga Anderlecht volt, ahol bajnoki aranyérem mellett kupát, szuperkupát is nyert. Hosszú éveket töltött Belgiumban, ahol rendre a nemzetközi hadszíntéren is bizonyíthatott.

A Videoton megkeresésének eleget téve 2013-ban először kölcsönbe, majd végleg áttette székhelyét a labdarúgó. A fehérvári együttessel két bajnokságot is nyert. Válogatott szinten is emlékezeteset alakított, meghatározó tagja volt a 2016-ban a kontinensviadalra kijutott és ott a nyolcaddöntőig menetelő nemzeti együttesnek is.

Egyéni díjakból is kijutott Juhásznak, hiszen kétszeres Magyar Aranylabdásnak mondhatja magát (2009 és 2011) valamint háromszor az év magyar labdarúgójának válaszották (2008, 2009 és 2014). Az évtized legjobb magyar labdarúgó szavazásán a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége döntésének értelmében Ő lett a legjobb. A válogatott mezét 95 alkalommal öltötte magára és 6 gólt szerzett.

A koronavírus-járvány miatt sokáig úgy tűnt, hogy kényszerűség szülte helyzetből, játék nélkül vonul vissza, azonban májusban pozitív irányban változott a szempontjából. Kedd este pedig sikerült megkoronáznia a pályafutását, hiszen saját közönség előtt gólt szerezve köszönhetett el, lezárva egy sikerben gazdag karriert.

(A MOL Vidi-Ferencváros találkozóról bővebben hamarosan olvashatnak oldalunkon.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!