Az NB I/B-ben szereplő, a tabella 3. helyét elfoglaló Sylver Ops Cafe SZKKA a 12 csapatos nyugati csoport 10. helyén álló Rinyamenti KC SE ellen folytatná eddigi jó teljesítményét.

Ezen a bajnokin is nagy teher hárul majd a gólzsák, Pődör Blankára. A 17 éves tehetség jelenleg 6 meccsen lőtt 39 góllal a góllövőlista második helyén áll, és ma is győzelmet remél. A klub honlapjának kérdéseire válaszolva elmondta, hogy jól sikerült a felkészülés a nagyatádiak ellen.

Természetesen győzelemre számítok, de nem lesz könnyű mérkőzés, a lányokkal küzdenünk kell, hogy megszerezhessük a két pontot. A héten sikerült felkészülnünk a meccsre, szóval a legjobbakat remélem. A tavalyi év után nem számítottam arra, hogy ilyen elől leszünk a tabellán, de szerintem kiérdemeltük a csapattal. Minden meccsre úgy készülünk, mintha az lenne az utolsó, ezért mindent beleadunk ma délután is – nyilatkozta Pődör Blanka.

Az összecsapást az Egyetemi Sportcsarnokban – nézők nélkül – rendezik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!