A tárca közleményében kifejtette, Magyarország legjelentősebb múltra visszatekintő sportegyesülete is szerepet vállal a Hungary Helps Program humanitárius tevékenységében, miután együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságával.
A megállapodás értelmében az FTC szervezett keretek között, a járványügyi előírások figyelembe vételével, sportolási lehetőséget biztosít az “Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak” Magyarországon tartózkodó hallgatóinak, valamint sporteszközökkel segíti a fiatalok nevelését a világ azon régióiban, ahol a keresztények üldöztetésnek vannak kitéve – írta a Miniszterelnökség.
Kiemelték, a Hungary Helps Program alapelve – miszerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni – az elmúlt közel négy évben mintegy 100 ezer válságövezetben élő ember számára tette lehetővé a szülőföldön való megmaradást, vagy az oda történő visszatérés feltételeit.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!