A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 28. fordulójában, a megszokott időponttól eltérően, hétfőn 20 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Budafoki MTE-t fogadja.
A klub hivatalos honlapjának előzetese szerint a szombathelyi szurkolók abban bíznak, hogy végre megszakad a sorminta: azaz az idegenbeli pontszerzés vagy győzelem után ezúttal hazai vereség következik. Az 5. helyen álló zöld-fehérek tavasszal mindhárom szombathelyi bajnokijukat elveszítették, míg idegenben egy győzelem és három döntetlen a naptári évben a mérlegük. Legutóbb Tiszakécskén játszottak 1-1-es döntetlent, ezt is mi közvetítettük.
A 23 ponttal az utolsó előtti, 19. helyen tanyázó dél-budaiak tavasszal egyszer nyertek, emellett egy döntetlent jegyeztek és ötször kikaptak. Az előző körben a Kecskemét nyert 3-1-re Budafokon, pedig Csizmadia Zoltán vezetőedző keretében több, jóképességű játékost is találunk, így a korábban a Haladásban futballozó Jagodics Márkot, Kulcsár Kornélt, Romic Danijelt, de Fótyik Dominik, Vaszicsku Gergő, Filkor Attila, Kovács Dávid is már kellő NB I-es rutinnal rendelkezik.
A két csapat őszi összecsapását a Haladás Devecseri Szilárd és Szekér Ádám találatával 2-0-ra megnyerte. Ezt az összecsapást is a helyszínről élőben adtuk, a meccset ITT visszanézheted.
A szerdai tiszakécskei bajnoki meccs után csütörtökön pihenőnapot kaptak a Hali-játékosok, pémteken reegenerálódtak, szombat és vasárnap pedig keményen edzettek. A meccs előtt Németh Szabolcs nyilatkozott az esélyekről.
A mérkőzés már védettségi/oltási igazolvány nélkül látogatható. A találkozóra a VIP és a Sky-boxok kivételével valamennyi belépőt 50%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni! A bérletesek bérletük felmutatásával a büfékben vendégek egy pohár sörre vagy üdítőre.
A stadion jegypénztárai 17 órakor nyitnak, a meccset az M4 Sport közvetíti.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!