A Söpte és a Király SE nem a hétvégi bajnokijára, hanem a MOL Magyar Kupa második fordulójára készülhet, és bizony mi mindkét vasi gárda esetében látunk esélyt a továbbjutásra.
https://hungarysport.hu/wp-content/uploads/2022/08/07/ot-gol-2-piros-lap-vasi-tovabbjutas-sopte-devecser-4-1/
A hétvégén parádés teljesítménnyel megszerezte első győzelmét a Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a Söpte együttese, akik először szerepelnek a vasi élvonalban. A söpteiek számára a kupa sorsolás is kedvezően alakult, hisz az előző körben a Devecser gárdáját kapták meg és búcsúztatták, míg ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztályú Mezőörs KSE ellen kell majd bizonyítaniuk.
A söptei gólzsák, Hujber Gábor érdeklődésünkre elmondta: azért utazunk Mezőörsre, hogy továbbjussunk! Sok hiányzónk lesz, de nem gond! Mindenképp szeretnék még a következő körbe bejutni, és egy nagy csapatot elhozni, vendégül látni Söptére.
A megyei csapatok kupameccsét a helyszínről közvetítjük!
A szombathelyiek eddig kapott gól nélkül, hibátlan mérleggel állnak a bajnokságban, a kupában pedig egy NB III-as csapatot már sikerült búcsúztatniuk, így a BVSC-Zugló ellen is joggal szoríthatunk a Király SE sikeréért.
Halmosi Péter a meccs előtt elmondta nekünk, hogy a papíron talán legnehezebb ellenfelet kapták, de így is a továbbjutás a céljuk.
– Egy NB III-as csapat ellen már bizonyítottunk, szeretnénk a fővárosiak ellen is győzni és továbbmenni. Információink szerint erős kerettel érkeznek, de úgy érzem ez sem lehet akadálya, hogy kellő motivációval ugorjunk nekik. Fontos lesz, hogy csapatként érjük el célunkat – fogalmazott a szombathelyi ikon.
A zuglóiak egyébként 5 meccs után 4 győzelemmel és egy döntetlennel vezetik az NB III Keleti csoportját.
Mindkét találkozót ma rendezik, a Király SE hazai pályán 18 órakor, míg a Söpte Mezőörsön 16:30-as kezdéssel fut neki a MOL Magyar Kupa második körének.
Az összes párosítás ide kattintva elérhető.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!