A 20 éves nemzetközi nagymester a 14. helyen rangsorolva kezdte a világbajnokságot, melyen idáig veretlen, a négy győzelmének köszönhetően pedig 6,5 ponttal holtversenyben vezet azzal a georgiai Nikolozi Kacsaravával, akivel éppen a szerdai, 8. fordulóban remizett a világos bábukat vezetve. Kozák ezt megelőzően egyébként ugyanúgy döntetlen ért el sötéttel az első kiemelt, FIDE-zászló alatt versenyző Andrej Eszipenko ellen, és szintén sötéttel győzte le a papíron harmadik legerősebb sakkozónak számító német Frederik Svanét.

A magyar fiatal ezekben a percekben a negyedik helyen álló szerb Velimir Iviccsel csap össze, és újabb lépést tehet a világbajnoki dobogó, netán annak legfelső fokának irányába.

A világbajnokságon három magyar játékos szerepel. A 15 éves Gaál Zsóka Kozákék mezőnyében, az Open kategóriában remekül helytáll, és jelenleg a 79. pozíciót foglalja el a nívós, 120 fős mezőnyben. A 19 éves Gömböcz Zsófia a lányok között játszik, és a 32. helyet foglalja el nyolc forduló után.

Az eredmények ITT böngészhetók!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!