Néhány héttel ezelőtt rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg az orvosok egy szombathelyi kisfiúnál, akinek már elkezdték a gyógykezelését, a családnak azonban nagy szüksége van a segítségre egy ilyen nehéz helyzetben.

A Ferencvárosi Torna Club játékosai is szívügyüknek tekintik az ötéves Árminka támogatását, így a tagok egy általuk aláírt mezzel és annak október 31-ig való licitre bocsátásával segítenek a beteg kisfiúnak.

A család számlaszáma:
Horváth Szilárd
10404742-86766980-51881005
Közleménybe írjátok be, hogy Árminnak.

Nemrégiben a világklasszis Ronaldinho is csatlakozott a támogatók táborához, mégpedig azzal, hogy árverésre kínáltak egy általa dedikált futballcipőt, s a beérkezett összeget Árminka gyógyítására fogják fordítani.

A kikiáltási ár 100 ezer forint, míg a licitlépcső 10 ezer forint, valamint az Instagramon közzétett fotó alatt lehet rá licitálni egészen november 15-ig, jelenlegi állás szerint pedig már több mint a dupláját kínálják a focista cipőiért – számolt be a Tények.hu.

Gróf Dávid, a debreceni focicsapat, a DVSC kapusa a közösségi médiás bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy ez a bátor kisfiú mekkora akaraterővel lépett a gyógyulás útjára, és ehhez a csodához szeretnének még több segítséget kérni.

„Kérjük, támogassátok Ármin gyógykezelését, hogy minél előbb újra ott legyen, ahol lennie kellene… az óvodában. Ehhez a felhíváshoz csatlakozott a világhírű labdarúgó, RONALDINHO is, aki a nevét viselő futballcipőt dedikálta október elején Budapesten azzal a céllal, hogy licitáláson, az érte befolyó összeggel támogathassuk Árminka további gyógykezelését” – írta.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!