A haladas.hu-n megjelent előzetesből kiderül, hogy a sereghajtó szekszárdiak eddigi nyolc bajnokijukból hetet elveszítettek, egyszer döntetlent játszottak – győzelmük még várat magára. Az újonc Tolna megyeiek a legkevesebb gólt (5) szerezték a ligában, viszont a 26 kapott góljuk csak a negyedik legtöbb – mindössze hattal több, mint a Haladás-Viktóriáé. A szekszárdiak egyetlen pontjukat hazai pályán a Szeged ellen szerezték, a legnagyobb vereségüket (0-8) pedig Győrött szenvedték el. Több, olyan futballistájuk is van, aki korábban megfordult az NB I-ben – például a korábbi Astra-játékos, Rozmis Gabriella.

A kilenc ponttal a 8. helyen álló Haladás-Viktória szekere megindult. Szegeden 0-2-ről egyenlítettek, az Újpest ellen ugyan csak 1-1-re végeztek hazai pályán a vasiak, de legutóbb – tulajdonképpen a buszról leszállva – 2-1-re győztek Diósgyőrben. A Magyar Kupában pedig idegenben 6-0-ra kiütötték az NB II-es Budaörsöt.

A szombathelyi lányok mestere, a korábbi szövetségi kapitány a zöld-fehérek weboldalán mondta el várakozásait.

– Egy nagyon szervezett, kompakt, jól védekező együtteshez utazunk, amely ellen Szekszárdon eddig valamennyi csapat megszenvedett. A szekszárdiaknál sok ügyes, volt NB I-es futballista szerepel és akadnak utánpótlás-válogatott focisták is. Szép jövő előtt áll a csapat, amely egyre inkább megszokja az első osztályt. Nehéz meccsre számítok, amelyet tovább nehezítenek a külső körülmények – hosszú buszút, a várhatóan rossz idő, a pálya minősége – de szeretnénk felfelé lépkedni a tabellán – fogalmazott Markó Edina, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője.

A 12 csapatos Simple Női Liga állása: 1. FTC 27, MTK 22, 3. ETO FC GYőr 22…8. Haladás-Viktória 9,…12. Szekszárd 1 pont.

A női labdarúgó NB I. 10. fordulójában szombaton 13.30-kor harsan fel a kezdő sípszó a Szekszárdi WFC – Haladás-Viktória FC meccsen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!