Nem változott sok minden az egy évvel ezelőttihez képest a női szakágban. A honi mezőnyben ugyanaz a két csapat vetélkedett a címekért, a nemzetközi porondon nem sikerült a csúcsra érni, a válogatott pedig ugyan fiatalodott, de eredményesebb nem lett, úgyhogy nem 2022 kerül a históriás könyvek aranylapjaira.
A Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria versenyfutásával, amely immár több mint egy évtizede uralja a sportágat, és bár korábban egyértelműen a Rába-partiak felé billent a mérleg nyelve, az elmúlt két idényben – legalábbis hazai porondon – kezd elmosódni a különbség. Amíg a 2020–2021-es évadban a Ferencváros a bajnokságban tudta megelőzni az ETO-t, az előzőben a Magyar Kupa fináléjában kerekedtek felül a fővárosiak, így az itthon megszerezhető két trófeán megosztoztak a felek. A tendencia mindenképpen érdekes, mert a jelenlegi idényben máris a Fradi van lépéselőnyben, ugyanis a két csapat első bajnokiját decemberben a Népligetben Elek Gábor együttese nyerte meg hat góllal, és ha a korábbi évekhez hasonlóan egyik együttes sem botlik a továbbiakban a többiek ellen, akkor ezt a különbséget a győrieknek iszonyatosan nehéz lesz eltüntetniük a tavaszi „visszavágón”.
A bajnoki címvédő ETO vélhetően a kupát is szeretné visszahódítani, de amíg korábban szinte hullámvölgy sem volt jellemző a Győr-Moson-Sopron megyeiekre, ebben az évadban azért már akadtak nehéz pillanataik, éppen ezért kell beleerősíteniük. A győrieknél lassan évtizedes hagyomány, hogy nem elég a második hely, vélhetően a Bajnokok Ligájában sem lenne senki maradéktalanul elégedett, ha megismétlődne az előző évadbeli finis, amelyben a budapesti négyes döntő aranymeccsén az ETO kikapott a Vipers Kristiansandtól.
A másik élcsapatunk itthon menetel hibátlanul, a nemzetközi porondon viszont bukdácsol, pedig a Fradinál nem titkolták, hogy jó lenne már a 2023-as final fourban ott lenni. A jelenlegi kép alapján ez még messzinek tűnik, de semmi sincs még veszve, ha a kiemelkedő teljesítményt nem követi a gyatrább, vagyis nem hullámzik a ferencvárosiak produkciója.
A többi magyar klubcsapat egyelőre tisztes távolból figyeli a két élklubot, de amíg korábban sokáig úgy tűnt, hogy a Siófok szorongathatja meg a két „nagyot” leginkább, ezt a szerepet mostanra a DVSC vette át, amely stabilan képes a harmadik helyre befutni, de még nem látszik, hogy csökkenteni tudná a különbséget. Az viszont mindenképpen örvendetes, hogy a debreceniek mellett a Vác, a Mosonmagyaróvár és a Siófok is ott van a második számú európai kupasorozat januárban kezdődő csoportkörében.
Ha így nézzük, valóban nagyon erősnek tűnik a magyar bajnokság, csak éppen jó lenne már, ha ez a válogatott teljesítményén is meglátszódna. Golovin Vlagyimir már több mint egy éve vezeti a nemzeti együttest, és hol szükségből, hol saját szándékból döntött a fiatalítás mellett. A mieinknek voltak nagyon jó pillanataik a mögöttünk álló esztendőben, elég, ha a spanyolok elleni két Európa-bajnoki selejtezőre gondolunk, amelyet még tavasszal rendeztek. Csak aztán jött az ősz, és maga az Eb, amely arról tanúskodott, hogy az itthon edződő fiataljaink nincsenek még felkészülve a nemzetközi élvonallal való csatározásra, és a ljubljanai megméretés nem sok pozitívumot hozott, viszont rengeteg kérdést felvet az utánpótlásképzéssel, a fiatal játékosaink menedzselésével, terhelhetőségével kapcsolatban, és remélhetőleg a szakemberek a tapasztalatok alapján már a problémák megoldásán dolgoznak.
A magyar női kézilabdázás 2022-es éve bizonyos szempontból sikeres, másrészről sikertelen volt, és egyelőre edző, vezető, játékos és szurkoló is azon gondolkodik, hogyan lehetne elérni, hogy újra a régi fényében csillogjon a szakág.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!
