Az angol bajnokságban kiemelten fontos a rasszizmus elleni kampány, és hatalmas elismerés, hogy nyolc forduló után a PL illetékesei úgy gondolták: a magyar válogatott játékos szavaira odafigyelnek majd a szurkolók.

A kampányban korábban Raúl Jiménez (Fulham), Moises Caicedo (Chelsea), Arnaut Danjuma (Everton) és Pape Matar Sarr (Tottenham) szólalt meg, vagyis a Premier League folyamatosan rámutat a sokszínűség jelentőségére.

A szombati, Everton elleni városi rangadó előtt az angol bajnokság, a Liverpool és a magyar futballista hivatalos oldalán is megtekinthető az a videó, amelyben Szoboszlai Dominik gyerekkoráról, édesapjáról, az akkori álmairól beszél többek között.

Nem akármilyen elismerés ez: a Premier League döntéshozói szerint Szoboszlai Dominik máris az egyik legvonzóbb ,,reklámarc”, vagyis a szezon egyik legmeghatározóbb játékosa, akit millióan követnek hétről hétre.

Szoboszlai először a család és édesapja szerepéről beszél a vele készült videóban.

„Amikor elkezdtem futballozni, édesapámmal volt egy tervünk és ő tolt előre, hogy a legmagasabb szinten játszhassak – emlékezik vissza a gyermekkorára a középpályáés. – Iskola után mindig együtt indultunk az edzésre, ő volt az edzőm és minden nap délután háromtól hétig ugyanazt csináltam: edzettem a saját korosztályommal, majd edzettem az idősebbekkel, utána mentem aludni, majd másnap kezdtem elölről. Mindig keményebb volt velem, mint a többiekkel. Még a többi szülő is kérdőre vonta, miért ilyen szigorú velem, mire azt mondta, ez ki fog fizetődni a végén. Mindig azt akarta, hogy én legyek a legjobb, és most már értem, hogy miért. Mostanra a Liverpool játékosa és a válogatott csapatkapitánya lettem. Elterveztük a lehetetlent és én megmutattam, hogy ez igenis lehetséges.”

Ezután rátért a híres Steven Gerrard idézetre is, ami a karjára van tetoválva.

„Steven Gerrard azt mondta, hogy Isten adja az embernek a tehetséget, ami azonban kemény munka nélkül semmit sem ér. Úgy éreztem, ez rólam szól. Keményen dolgoztam a tehetségem mellett és most itt vagyok.”

Szoboszlai arra is kitért, mennyirebüszke a hazájára.

„Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem és büszkén képviselem a hazámat a Premier League-ben. Magyarként egész másképp néznek rám, mintha Spanyolországból, Olaszországból vagy Angliából származnék, magyarként még nagyobb teljesítmény.”

Puskás Ferencről is beszélt, akit ikonikus játékosnak nevezett, a valaha volt legjobb magyar labdarúgónak, ugyanakkor hangsúlyozta nem akarja Puskáshoz hasonlítani magát. Ő a saját útját járja, azt szeretné ha a gyerekek nem új Puskásként, hanem új Szoboszlaiként emlegetnék.

„Én ugyanaz a srác maradok, aki tizenhárom évesen voltam, amikor a családommal egy egyszobás lakásban éltünk. sosem fogok megváltozni.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!