Az elmúlt idényben döntős FTC-Rail Cargo Hungaria az első félidő nagy részében vezetve, a második játékrészben az eredmény után loholva 28-28-as döntetlent játszott a dán Ikast HB vendégeként vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában. Október végén Érden 37-36-ra a Ferencváros nyerte a két együttes találkozóját, ez az volt idénybeli első sikere a BL-ben. Nagyon eltérő formában játszották le csoportmeccseiket a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokság előtt a felek: az Ikast sorozatban három vereséggel várta a vasárnapi összecsapást, míg az FTC elmúlt három BL-mérkőzését egyaránt megnyerte. Böde-Bíró Blanka kivédett hétméteresével indult a találkozó, Allan Heine vezetőedző együttese azonban támadásban kezdte kiválóan a mérkőzést, negyedóra alatt 11 kapuralövésből 10-et értékesített, és amint védekezése is összeállt valamelyest, 10-7-re ellépett. 12-8-nál már négy volt közte, a dán klub azonban eredményes szélsőjátékára alapozva az első játékrész hajrájában 15-15-nél utolérte vendégét. Sőt, a hajrában üres kapus góllal az Ikast a vezetést is átvette, és egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre. A szünet után tartotta egy-kétgólos előnyét a vendéglátó, Böde-Bíró védéseinek is köszönhetően 12 perc elteltével 20-20-nál volt újra egyenlő az állás. A hajrában végig egy-két találattal előrébb járt az Ikast, az utolsó perc 28-27-ről kezdődött, a Ferencváros emberelőnyben kivédekezte a rivális támadását, majd az időkérésnél az Andrea Lekic és Dragana Cvijic által megbeszélt figurát öt másodperccel a dudaszó előtt előbbi váltotta gólra, így egy ponttal utazhat haza az FTC. Lekic kiemelkedően a mezőny legeredményesebbje volt tíz góljával, Márton Gréta és Klujber Katrin egyaránt négy találattal zárt. Hazai részről Ingvild Bakkerud ötször volt eredményes, a vb gólkirályát, Markéta Jerábkovát sikerült három gólon tartania a budapesti alakulatnak. A következő fordulóban, szombaton Allan Heine együttese egy másik dán riválist, az Esbjerget fogadja.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, B csoport: Ikast HB (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 28-28 (17-16)

lövések/gólok: 48/28, illetve 52/28
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/0
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!