A tegnapi nap során lezajlottak a Halmosi Zoltán Vas Vármegyei Kupa legfontosabb mérkőzései: a bronzmeccsnek és a döntőnek is a Haladás Sportkomplexum adott otthont. 

A bronzcsata remek felvezetésnek bizonyult, már ami az eseményeket illeti, ugyanis izgalmat nem sokat hozott a harmadosztályú Szakonyfalu és az első osztályú Vép derbije. A vépiek 10 gólig jutottak, és megérdemelten szerezték meg a kupa 3. helyét.

A finálé azonban előreláthatólag sem tűnt egyoldalúnak, és bizony nem is alakult ki nagy különbség a Király SE és a Sárvár csapata között. Ahogy azt az előzetesben leírtuk, a bajnokságban a két együttes mindkét egymás elleni meccsén a Sárvár diadalmaskodott, ám ezúttal a Halmosi Péter vezette Király SE bizonyult a jobbnak, mindkét félidőben 1-1 alkalommal tudtak betalálni a szombathelyiek, ezzel pedig megvédték címüket.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!