Továbbra is két meghatározó játékosát nélkülözve érkezett a fővárosba a Haladás. Kiss és Mórocz térdsérülés miatt nem állhatott Huszti Ambrus rendelkezésére. Az erőviszonyok és a tabellán elfoglalt helyezés alapján a mérkőzés esélyese a Pénzügyőr volt, azonban a legutóbbi fordulóban a szombathelyi együttes bizonyította, hogy vékonyabb kerettel is okozhat meglepetést.

Ezt igazolták is a vasi lányok, hiszen bár az első két támadást a budapesti együttes vezette, gólt nem sikerült szerezniük. Előbb Schneck védett parádésat, majd a rivális játékosa nem célzott pontosan. Aztán a második perc végén Simsik révén megszerezte a vezetést a Haladás. Ekkor nagyon agresszív védekezéssel és hatékony támadójátékkal rukkoltak ki a zöld-fehérek.

Állandósult a vendég vezetés, ezt pedig a hazaiak időkérése sem tudta megtörni. 8-6 után viszont egalizált a Pénzügyőr és a játékrész hajráját megnyomta. Ennek ellenére sem tört meg a Haladás és rendkívül szoros félidőt játszott a középmezőnyhöz tartozó házigazdával. A fordulás után viszont nem sikerült megismételni a kemény védekezést.

Ekkor négy gólt szerzett zsinórban a hazai együttes és növelte előnyét a Pénzügyőr. Ráadásul kétperces büntetést is kapott a Hali, így esélye sem volt a felzárkózásra. A hajrában pedig kijött a kispadok hosszúsága közti különbség, így megnyugtató különbséggel nyerte meg a találkozót a fővárosi csapat. A vereség ellenére az első félidőben remekelt a szombathelyi együttes.

Pénzügyőr SE – Haladás VSE Sport Kft. 27-21 (12-10)