Guzmics Richárd és Fiola Attila is megsérült a hétvégén, így nem lehetnek ott a válogatott évzáró mérkőzésein.

Mint ismert a két hátralévő barátságos találkozón Szélesi Zoltán irányítja majd a válogatottat. A mieink november 9-én Luxemburg, november 14-én Costa Rica együttesével játszanak, utóbbival hazai pályán a Groupama Arénában.
A Telki edzőközpontba 17 játékos érkezett meg vasárnap, a többiek a hétfői nap folyamán csatlakoznak, az aktuális bajnoki mérkőzésük után.
A játékosok találkoztak a frissen kinevezett Georges Leekens szövetségi kapitánnyal is, azonban az első megbeszélést még a két mérkőzést dirigáló Szélesi tartotta, aki a pályaedzői feladatok ellátására Belvon Attilát kérte fel.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!