Mayer Maja, a Swietelsky-SZKKA csapatkapitánya, Szendrei Barbara, a szombathelyiek beállósa, valamint Vers Ákos, az egyesület utánpótlás-edzője vitte el az SZKKA-Karácsonyi ünnepségén gyűjtött adományait a Szivárvány Gyermekotthon kis lakói számára – írja a szombathelyíkezilabda.hu.
Honlapunk megtudta, hogy még két héttel ezelőtt SZM-ülésen vetették fel a szülők, hogy az SZKKA-Karácsony legyen egyben adománygyűjtési akció is. A felhívásra rengetegen „mozdultak meg”, játékok, könyvek, írószerek, korcsolyák, szobadíszek egyaránt szép számmal gyűltek az Oladi Művelődési Központban tartott rendezvényen.
Aztán még a hét elején az egyesület küldöttsége elvitte az ajándékokat a gyermekotthonba, ahol hatalmas örömmel fogadták a kicsik a kézis lányokat. A közös fadíszítés után sokat beszélgettek a játékosok a lakókkal, és persze előkerült a labda is…
A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia ismét bebizonyította, hogy nagyszerű közösséget alkot: az otthon lakóinak sikerült egy kicsit szebbé varázsolnia a karácsonyt.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!