„A francia hatóságok rendkívül aprólékosan és professzionálisan állnak hozzá a ceremóniához, ezért biztos vagyok abban, hogy minden a tervek szerint alakul majd” – jelentette ki Thomas Bach, aki szerint mindenki elhivatottan készül a megnyitóra.

Bach szerint nagyon fontos, hogy a tokiói, koronavírus-járvány miatt zárt kapus nyári, illetve a pekingi, külföldi nézők nélkül zajlott téli olimpia után a játékok visszakerüljenek a régi kerékvágásba, és ismét mindenki ott lehessen, aki szeretne.

„Az olimpiai eszme egyik lényege, hogy a világ minden tájáról összehozza egymással a sportolókat és a szurkolókat” – mondta, hozzátéve, az egész világ bizonytalan időket él meg, így nem meglepő számára, hogy vannak, akik aggódva figyelik a megnyitó előkészületeit.

A párizsi játékok megnyitóünnepségére a tervek szerint a Szajna partján kerül sor, ahol több százezer néző élvezheti majd a show-t. Az olimpia hivatalosan július 26. és augusztus 11. között lesz, de már a megnyitó előtt két nappal is rendeznek versenyeket.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!