A Minnesota Timberwolves harmadik meccsét is megnyerte, és karnyújtásnyira került a továbbjutástól a Phoenix Suns ellen, míg a Dallas Mavericks valamint az Indiana Pacers 2–1-re vezet a saját párharcában.

Keleten döntetlen állásról kezdődött az Indana Pacers és a Milwaukee Bucks párharca, de a csapatok most először találkoztak Indianapolisban, így előzetesen a Pacers tűnt az esélyesebbnek. A két fél hatalmas meccset játszott egymás ellen, a Bucksnál brillírozott Khris Middleton, aki 42 pontot szórt, mégsem lehetett boldog a meccs végén. Négy negyed után ugyanis döntetlen állt az eredményjelzőn, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a Tyrese Haliburton vezette (a Pacers irányítója 16 asszisztott osztott ki az este) Indiana volt a jobb, és végül 121–118-ra megnyerte a találkozót, és előnybe került a párharcban.

A Keleti Konferencia másik összecsapásán a Minnesota Timberwolves végig vezetve, 126–109-re verte meg a Phoenix Suns együttesét idegenben, így egy győzelemre került a továbbjutástól a párharcban. A vendégek legjobbja, Anthony Edwards 36 pontot szórt, a Sunsnál egyedül a 28 ponttal záró Bradley Bealt lehetett kiemelni.

Nyugaton pedig a Dallas Mavericks került előnybe a Los Angeles Clippersszel szemben, miután hazai környezetben – egy viszonylag sima meccsen – 101–90-re megnyerte a párharc harmadik összecsapását. A Mavst ismét Luka Doncic vitte a hátán, a szlovén csillag most 22 pontig jutott, míg a másik oldalon Norman Powell jó játéka ezúttal kevésnek bizonyult a győzelemhez.

NBA, RÁJÁTSZÁS – NYOLCADDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 121–118
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az Indiana javára
Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 101–90
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Dallas javára
Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 109–126

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!