Csütörtökön zárul az átigazolási szezon az NBA-ben, ez pedig azt jelenti, hogy a klubtulajdonosok összeültek, hogy még a határidő előtt meghatározzák az elkövetkezendő hetek céljait. Az tisztán látszik, hogy a legtöbb csapat eladni és nem javulni, ezáltal vásárolni akar. A fizetési sapka ugyanis jó pár sztárgázsinak köszönhetően borsos pénzeket jelent. S mivel a tulajdonosok nem szeretnének luxusadót fizetni, így néhány igazán nagyágyú napokon belül csapatot válthat.

A New York játékosa Willy Hernangomez példának okáért cserét kért csapatától, hiszen kevés játékpercet kapott, ez pedig elegendő érv lehet egy klubcserére. A Denver Nuggets lecsapna a Boston irányító-hátvédjére Marcus Smartra, ehhez viszont a Celtics csak akkor járulna hozzá, ha első körös picket kapna. Rodney Hoodért három együttes is sorban áll. Nevezetesen a Detroit, az Oklahoma és a Chicago is. Utóbbi együttesnél egyébként úgy fest, hogy sikerül túladni Rubin Lopezen.

James miatt a Cleveland elég nagy gondban van. A világklasszis bedobó továbbra sem hozta nyilvánosságra, hogy a nyáron lejáró szerződése után mik a további tervei. Emiatt a Cavs vezetői nem szívesen áldoznák be a Brooklyn első körösét. Paul George-ért, esetleg Porzingisért, Bookerért talán, de ők nem valószínű, hogy elérhetőek lennének deadline-nál. Szóval a szurkolók kezdhetnek hozzászokni a gondolathoz, hogy James királysága hamarosan költözik és új csapat épül Clevelandben.

Közben a Charlotte Hornest komoly ajánlatot tett le a Cavs asztalára. Kemba Walker és Nicolas Batum költözhet, ha megkapján Isaiah Thomast, Tristan Thompsont, JR Smith-t és az elsőköröst is. A tranzakció elég borsos árúnak tűnik, mégis felkavarná az állóvizet és persze az erőviszonyokat is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!