Három csapat, de csak két továbbjutó hely. Ebből kellett gazdálkodni a B-csoportban még esélyes együtteseknek. Lépéselőnyben Portugália és Spanyolország volt, akik 4-4 ponttal álltak a tabella élén, azonos gólaránnyal. Azonban a luzitánok aktuális ellenfele – Irán – csak egyetlen ponttal volt lemaradva.

A portugálok és a spanyolok esélyeshez méltóan kezdték a mérkőzést és néhány helyzetet dolgoztak ki, azonban ezek kimaradtak. Majd Irán és Marokkó is felbátorodott, utóbbi például az első negyed óra végén megszerezte még a vezetést is Boutaib révén. Bár sokáig nem örülhettek, mert Isco öt perc alatt egalizált.

Ezalatt Portugália egyre veszélyesebb volt kapura, de az iráni kontrákban is megvolt a veszély – igaz, Ők jóval ritkábban jutottak el Patricio kapujáig. A szünet előtt aztán Quaresma szánta el megát lövésre, egy csel után és káprázatos gólt lőtt. Ezzel megérdemelten juttatta előnyhöz csapatát.

A szünet után sem változott sokat a játék képe. A két európai csapat, amely ráadásul szomszédosak is egymással irányították a mérkőzést, de a gólokban ez nem mutatkozott meg. A cseréktől új erőre kapott Marokkó és Irán is, így a hajrára még a továbbjutást érő helyek szabadon várták az együtteseket.

A vége előtt néhány perccel aztán meglepetésre ismét megszerezte a vezetést Marokkó Spanyolország ellen. A másik pályán pedig egy véleményes ítéletet – és a videóbírót követően – büntetőhöz jutott Irán, amelyet Ansarifard értékesített. Innen aztán nem volt megállás.

Aspas gyorsan egyenlített a másik ágon, az iráni támadó pedig egy hajszálon múlt, hogy nem lőtte tovább csapatát a negyeddöntőbe. Óriási küzdelem végén két igazságos döntetlen született, ezzel pedig nemcsak a B-csoport sorrendje alakult ki, hanem kiderült kivel játszik Uruguay és Oroszország a negyeddöntőben.

Irán – Portugália 1-1 (0-1)

Irán: Beiranvand – Hajsafi (Mohammadi), Pouraliganji, Hosseini, Rezaeian – Amiri, Ebrahimi, Jahanbakhsh (Ghoddos), Ezatolahi (Ansarifard), Taremi – Azmoun.

Portugália: Patricio – Soares, Pepe, Fonte, Guerreiro – Quaresma (B. Silva), Carvalho, Ad. Silva, Mario (Moutinho) – An. Silva (Guedes), Ronaldo.

Gólszerző: Ansarifard illetve Quaresma

Spanyolország – Marokkó 2-2 (1-1)

Spanyolország: De Gea – Carvajal, Pique, Ramos, Alba – Busquets, Alcantara (Asensio) – Silva (Rodrigo), Isco, Iniesta – Costa (Aspas).

Marokkó: Munir – Dirar, da Costa, Saiss, Hakimi – El Ahmadi, Boussoufa – Amrabat, Belhanda (Fajr), Ziyech (Bouhaddouz) – Boutaib (En Nesyri).

Gólszerző: Isco, Aspas illetve Boutaib, En Nesyri

B-csoport – végeredmény:
1, Spanyolország (több lőtt góllal)
2, Portugália
3, Irán
4, Marokkó

A negyeddöntők párosítása:
Spanyolország – Oroszország
Uruguay – Portugália

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!