Hosszú évtizedek óta a pályán van, mégsem lehet azt mondani, hogy Halmosi Péterre ne lennének kíváncsi az emberek. A többszörös válogatott játékos még mindig meghatározó szerepet tölt be csapatában, a Haladásban, karrierje során pedig sikert-sikerre halmozott. Az edzések és a családi teendők mellett mégis tudott időt szakítani arra, hogy megtisztelje jelenlétével a Vassurányi Sportnapokat, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg.
Azt lehet rólad tudni, hogy nagyon szeretsz eleget tenni a felkéréseknek, ugyanakkor erre nagyon ritkán van módod, hiszen többnyire ütközik a mérkőzés időpontjával az adott sportesemény. Ezúttal mégis sikerült eljönnöd, hogy érezted magad Vassurányban?
– Mivel falun nőttem fel és sok hasonló színvonalú vagy épp kisebb kvalitású rendezvényen volt szerencsém megfordulni. A falunapoknak, báloknak mindig van egy különleges miliője, amit nem tudsz és nem is lehet elmagyarázni egy külföldön élőnek. Nagyon bensőséges kapcsolatok alakulnak ki ezeken a rendezvényeken, teljesen elvarázsolja az embereket. A legnagyobb sajnálatomra a hétvégén megtartott sportnapok és falunapok pontosan a mérkőzések miatt esnek ki. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a fordulóban vasárnap játszottunk, így itt lehettem Vassurányban. Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen színvonalas rendezvény lesz és ennyi ember kilátogat majd. Ezúton is köszönöm a szervezőknek a meghívást, nagy élmény volt számomra is.
Ahogy említetted nagyon szereted a családi rendezvényeket, mint családos ember és labdarúgó Te is a sport szeretetét neveled a gyerekeidbe?
– Nem a szó rossz értelmében, de igen. Nincs ráerőltetve egyik gyermekemre sem az adott sportág, sőt, igyekeztünk a feleségemmel teret hagyni nekik, hogy maguk válasszák meg, mit szeretnének. A kislányom, Dézi ebben már kicsit előrébb jár, hiszen Ő a kötélugrás mellett tette le a voksát. Nagyon szerencsés alkat és látszik, hogy a genetikája is megvan ahhoz, hogy jó sportoló váljon belőle, de mi a párommal azt valljuk, élvezze, amit csinál. Az eredmények alapján elmondhatom, hogy jól döntött a kislányom, hiszen országos versenyt nyert a közelmúltban, valamint már nemzetközi megmérettetéseken is részt vett. Persze az út nem volt ennyire sima, hiszen kezdetben édesanyám felügyelete mellett atletizált, de a futás nem vált be neki. A tornával és az úszással is megpróbálkozott, adott is neki impulzusokat, de a kötélugrásban teljesedett ki.
Annyira elhivatott már, mint az édesapja?
– Ezt nehéz lenne megmondani, hiszen még nagyon fiatal. Az érződik rajta, hogy kezd az életének részévé válni és ez nagyon jó dolog. Persze nem szabad, hogy ez a visszájára forduljon, mert nagyon sok a rossz minta a társadalmunkban. A szülők nagyon elkényeztetik a gyerekeket, elfogultak, ami érthető is, de ebből nem szabadna észrevenni az apróságoknak semmit. Főleg nem szabad velük ezt éreztetni. Én Dézinek is csak azt mondom mindig: „kislányom, ha ugróköteles akarsz lenni és teszel érte, akkor az leszel!” Persze cseles módon szokott kérdezgetni, de én „csak” egy labdarúgó vagyok, így maximum útmutatást tudok neki adni, a megfelelő ajtókon neki kell belépnie. Ha jobb akar lenni, akkor kérje az edzője segítségét, hogy miben kell fejlődnie, tegyen érte és én, mint az édesapja mindenben támogatom. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem dönthetünk helyette.
Ezt a mintát adod majd a kis Medox számára is tovább?
– Minden további nélkül, hiszen nekem az a fontos, hogy ők boldogok legyenek és élvezzék, amit csinálnak. A kisfiam egyébként hamarosan a Király Sportegyesületbe fog menni és ott ismerkedik meg a labdarúgás alapjaival. Sokan már egyből akadémiára vinnék a gyermeküket, azonban én inkább racionálisan közelítem meg ezt a témát is. Nem szabad a szülőknek elrontani az utódok világlátását, értékrendjét. A legfontosabb, hogy ebben a korban megszerettessék a gyerekkel a választott sportot, elhitessék vele, hogy képes megcsinálni a feladatokat. Épp ezért nem eredménykényszert kell pakolni a hátukra, hanem önfeledt szórakozással megtölteni az edzésidőt. Ehhez pedig nagyon jó pedagógiai érzék kell. Sokan tévúton járnak, akik szerint csak akkor ér valamit a csapat, a gyermek, ha minden tornát megnyernek, kupák, érmek roskadoznak a polcon, de az élvezeti faktor elveszik útközben.
…aki tehetséges, azt meg úgyis kiválasztják idővel a nagyobb csapatok?
– Részben így van. Ha viszont magamból indulok ki, akkor az egész felvetésed megcáfolom. Gyerekként sosem voltam a csapatom, korosztályom legtehetségesebb játékosa. Mindig voltak nálam jobbak, ügyesebbek, erősebbek. Viszont a végére leköröztem őket, épp azért, mert én élvezettel csináltam, nagyon szerettem már akkor a labdarúgást. Ez a szeretet pedig végigkísérte a karrierem, ezért fordulhat elő, hogy még mindig a pályán vagyok. A szüleim neveltetése áll a háttérben itt is, hiszen gyerekként sokszor csalódtam, ha nem azt, vagy nem úgy kaptam tőlük, amit szerettem volna. Apu szavai csengnek a fülemben, aki mindig azt mondta: kiforrja magát mi lesz belőled, lehetsz akár focista is. Ezek a szavak akkoriban kicsit bántottak, de ez adott újabb lendületet, hogy ne adjam fel. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ezt a szemléletet szeretném a gyermekeimnek továbbadni. Nem számít, milyen sportot választanak, vagy meddig jutnak a „ranglétrán”, csak egészségesek, boldogok és sikeresek legyenek…
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!
