– Természetesen a cél az, hogy a dobogó legfelső fokára állhassunk, de ez egy nagyon nehéz és kemény út lesz. Magamtól igazából azt várom, hogy amiket az edzőim kérnek tőlem, azokat jól végrehajtsam és még pluszt is tudjak még mellé nyújtani. A kínaiak ellen úgy érzem, hogy jól ment, bár a továbbiakban bátrabbnak kell majd lennem és a csapat védekezésével is voltak még gondok, mert ez a 11 kapott gól nagyon sok volt Kínától. Vasárnap is mindenképpen nyerni akarunk, ha a védekezésben javulunk, akkor ez a görögök ellen is sikerülhet. Szerintem a helyzeteinket is jobban ki kellene használnunk, szombat este ugyanis sokat hibáztunk – nyilatkozott sportoldalunknak az AVUS 17 esztendős pólósa.

A görögök ellen ma 19.30-tól játszik a magyar válogatott.

 

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!