Már tavaly is a kedvenc témája volt a sajtónak a finn Forma 1-es pilóta Kimi Räikkönen pályafutása, aki 2017 év végén egy évre meghosszabbította kontraktusát a Ferrarival. Hosszas találgatás után ma kiderült, hogy az olasz istálló és a versenyző elköszön egymástól az idény végén. Már a nyáron lehetett hallani többféle verziót. Az egyik szerint a finn pilóta 2019-re és 2020-ra is maradna a Ferrari versenyzője, más források szerint, pont Räikkönen helyére szeretnék beültetni az istállónál Charles Leclerc-et. A mai napon aztán két bejelentés is megtörtént. Először az olasz istálló jelentette be, hogy megköszönték a 2007-es világbajnok eddigi erőfeszítését, de a jövőt már nélküle képzelik el. Így az idény végén mindenképp távozik. Aztán néhány órával később már a Sauber is közleménnyel állt elő, amelyből kiderül, hogy Räikkönen visszatér egykori sikerei helyszínére. Oda, ahol pályafutását még 2001-ben kezdte.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!