Hazai környezetben a tavalyi bronzérmes diósgyőriek két győzelmet – Szeged (8-0), Győri ETO (7-2) – arattak, ugyanakkor idegenben az FTC-től 3-1-re kikaptak, legutóbb pedig az Astra ellen 1-1-et játszottak.

A szombathelyiek a múlt hétvégén megszerezték első, bravúros győzelmüket, vasárnap a bajnoki címvédő MTK esett áldozatul, a zöld-fehérek 1-0-ra győztek – olvasható a haladas.hu beharangozójában.

 

 

– Korábban nem sok babér termett számunkra, szeretnénk ezen a rossz szérián most javítani. Erre most jó esélyünk nyílhat, a hazaiak nincsenek életük formájában, ráadásul csatárukat, Olivera Markovicot kiállították, nem játszhat ellenünk. Motiváltan és egy nagy siker után lépünk pályára, amennyiben több jó egyéni teljesítmény is lesz a csapatban, ponttal térünk haza. Fördős Beatrix az U17-es válogatottal Montenegróban játszik – nyilatkozta a klub honlapjának Simon Attila, a Haladás-Viktória vezetőedzője.

A várható összeállítás: Bíró – Kopcsándi, Balogh, Tálosi, Kiss Zs. – Fábián – Szakonyi, Tóth, Rácz, Öreg – Manhart lesz.

A DVTK – Haladás-Viktória bajnoki 16 órakor kezdődik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!