A szombathelyiek vezetőedzője a zöld-fehér klub honlapjának nyilatkozott a felcsúti meccs előtt.

– Mindegy, hogy Szombathelyen vagy idegenben lépünk pályára, valamennyi mérkőzésen győzni akarunk. Ebből kifolyólag a Pancho Arénába is a három pontért utazunk. Aztán persze alakulhat úgy is a mérkőzés, hogy a lefújás után elégedettek lehetünk az egy ponttal is, de előre semmiképpen nem írnám alá a döntetlent. Két kulcspozícióban futballozó játékosunk, Tamás László és Jagodics Márk öt-öt sárga lapja miatt hiányzik. Nagyon régen hoztunk le egy meccset kapott gól nélkül, az FTC elleni ilyen volt, amiben mindkettejüknek nagy részük volt. De bízom bent, a helyükre lépő játékosok kiválóan megoldják feladatukat. Rajtuk kívül Emil Lyngre nem számíthatok sérülés miatt – közölte Horváth Ferenc.

A várható összeállítás: Rózsa – Habovda, Benes, Kolcák, Bosnjak – Mészáros, Jancsó, Németh Márió, Ofosu – Gaál, Priskin.

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Puskás Akadémia – Szombathelyi Haladás meccs a felcsúti Pancho Arénában 17 órakor kezdődik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!