Szerdahelyi András ezüstérmet nyert a Vértesben, Gánt mellett rendezett korongvadász Európa-bajnokság nyílt kategóriájában.

    A szervezők tájékoztatása szerint a négynapos viadalon több mint 600 versenyző vett részt, és Szerdahelyi a 200 korongból 187 találattal zárt. A győzelmet a brit Mark Winser szerezte meg 191 koronggal.
A nyílt kategóriában Varga András is a legjobb tíz között végzett, 182 korongos eredményével holtversenyben a hetedik pozícióban zárt.
A férfiak csapatversenyében a Szerdahelyi, Varga, Jeri Tamás, Beslity Ákos összeállítású magyar négyes 704 koronggal negyedik lett. A nőknél nem jutott a legjobbak közé hazai versenyző.
Az 52. Eb-t a Magyar Vadászlövészek Egylete a Vértesi Erdő Zrt.-vel közösen rendezte meg a Gánttól egy kilométerre kialakított lőtéren. A viadal a szervezők számára remek felkészülési lehetőség volt a 2021-es világbajnokságra, melyre szintén a Vértesben kerül majd sor “Az Egy a Természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás” keretein belül.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!