László Csaba lett a román élvonalbeli Sepsi OSK labdarúgócsapatának vezetőedzője.

    Az új trénert szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a székelyföldi klub, az eseményről az Agerpres hírügynökség tudósított.
Az 55 éves székelyudvarhelyi születésű szakvezető Magyarországon a Ferencvárost és az MTK-t, a skót élvonalban a Hearts, a másodosztályban a Dundee United csapatát, Belgiumban a Charleroi-t, Szlovákiában pedig a Dunaszerdahely együttesét edzette, illetve Uganda és Litvánia szövetségi kapitánya is volt, és a magyar válogatott felkészítésében is részt vett Lothar Matthäus mellett.
László Csaba egy idényre szóló szerződést kötött a sepsiszentgyörgyi csapattal, amely további egy évre meghosszabbítható. A sajtótájékoztatón elmondta: 1985-ben ment el Romániából, de nem felejtette el a nyelvet.
A Sepsi OSK története legjobb eredményeként könyvelheti el, hogy az előző bajnoki idényben a rájátszásba jutott, ahol egyszer sem nyert, így a hatodik helyen végezett. A klub már a bajnoki idény vége előtt szerződést bontott Eugen Neagoe edzővel, a Ferencváros korábbi futballistájával.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!