A tavalyi bajnoki döntős és 2. helyen végzett MTK 6 forduló után vezeti a tabellát. Cseh András vezetőedző csapata az első 5 meccsét megnyerte, legutóbb 1-1-es döntetlent játszott Diósgyőrben. A 4. helyezett szombathelyi lányok a 6. fordulóban értékes döntetlent játszottak a bajnoki címvédő FTC ellen, és önbizalmukat növelheti az is, hogy mindkét idegenbeli meccsüket (Astra 3-0, ETO FC Győr 3-1) megnyerték – írja előzetesként a haladas.hu

– Nagy meglepetés számomra, hogy ilyen remekül szerepel az MTK, ám mint minden sorozat, ez is megszakad egyszer. Azon leszünk, hogy meglepetést okozzunk. Az MTK stílusos, jó futballt játszik, fontos lesz tehát, hogy ne engedjük őket kibontakozni, ne játszhassák, amit tudnak, amiben jók. Nemcsak a hazaiak, mi is jó formában vagyunk, 1 pontot mindenképpen szeretnénk elhozni a fővárosból – fogalmazta meg meccs előtti várakozásait a klub honlapjának Simon Attila vezetőedző.

A Viktória várhatóan a Bíró – Balogh, Fördős, Horti, Kiss Zs.– Tálosi, Tóth A. – Szakonyi, Rácz, Öreg – Siklér összeállításban kezd majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!