A tornán mindkét nemnél kilenc ötkarikás indulási jog talál gazdára. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben elődöntő-döntő rendszerben rendezik a összecsapásokat, és a nyolc csoportgyőztes kvótát szerez.
A magyar férfiválogatott – Majoros Bence, Ecseki Nándor és Szudi Ádám összeállításban – a hetedik olimpiai részvételére hajtó, 43 éves Vlagyimir Szamszonov vezette fehéroroszok ellen kezdett csütörtökön, és a párosmeccset ötszettes nagy csatában megnyerte.
Úgy tűnt, a világranglistán 59. Majoros Bence és Szamszonov (22.) egyes csatája ennél simább lesz, a magyar játékos ugyanis gyorsan kétjátszmás előnyt épített ki magának, a rutinos rivális azonban a folytatásban egyenlíteni tudott. Jöhetett tehát itt is a döntő szett, amelyben aztán Majoros már hengerelt, ezzel bravúros győzelmet aratott.
Szudi Ádám (126.) és Alekszandr Hanyin (146.) találkozója is ötszettesre nyúlt, ebben a fehérorosz kezdett jobban, de Szudi 0-2 után előbb egyenlített, majd a döntő játszmában felőrölte vetélytársát.
A 3-0-ra diadalmaskodó magyarok pénteken a harmadik helyen kiemelt svédekkel vagy a spanyolokkal játszanak a fináléban.
A Porto melletti Gondomarban 34 férfi és 30 női csapat küzd meg a tokiói részvétel jogáért. A kilencedik indulási jog a verseny második szakaszában, a vigaszágon talál gazdára, ezen a nyolc csoport fináléjának vesztesei vehetnek részt, és itt csak a végső győztes örülhet.
A magyar női válogatott már szerdán – a horvátok legyőzésével – bejutott csoportja döntőjébe, amelyben csütörtökön, magyar idő szerint 17 órától a házigazda portugálokkal csap össze a kvótáért.

Eredmények:
férfiak, csoportelődöntő:
Magyarország-Fehéroroszország 3-0
—————————–
Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Alekszandr Hanyin, Pavel Platonov 3-2 (8, -12, -6, 10, 7)
Majoros Bence-Vlagyimir Szamszonov 3-2 (9, 8, -8, -6, 3)
Szudi-Hanyin 3-2 (-7, -8, 9, 10, 3)

később:
nők, csoportdöntő:
Magyarország-Portugália 17.00

A gondomari csapatselejtező vasárnapig tart. A nyári ötkarikás játékokon a férfi és női csapatversenyben is 16 válogatott vehet részt, eddig a kontinentális viadalokról mindkét nemnél ugyanazok az országok szereztek kvalifikációt, Németország, Egyiptom, Kína, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália és a házigazda jogán Japán. A csapatkvótás országok az egyéni versenyben is indíthatnak két játékost az olimpián.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!