Mint ismert, a decemberi világbajnokság után január elején az MKSZ felmentette a munkavégzés alól Kim Rasmussent, helyét a női válogatott élén a Danyi Gábor, Elek Gábor kettős vette át. Az edzőpárost március végéig, az olimpiai selejtezőig bízta meg a honi szövetség, ám a koronavírus közbeszólt: a győri tornát elhalasztották. A nemzetközi szövetség (IHF) azóta kiírta az új időpontot (2021. március 19–21.), összhangban a jövő nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokkal. Az MKSZ úgy határozott, a folytatásban is a Danyi, Elek kettőst kéri fel a válogatott irányítására.

Az MKSZ elnöksége határozatában felkérte Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnököt és Kirsner Erika női szakágért felelős elnökségi megbízottat, hogy a nevezett szövetségi kapitány-jelöltekkel a szükséges egyeztetéseket 2020. június 15. napjáig folytassa le – írja az MKSZ honlapja.

„Hamarosan tárgyalunk a két jelölttel, illetve klubjaikkal, úgy véljük, a jelenlegi helyzetben Danyi Gábor és Elek Gábor a legalkalmasabbak a válogatott vezetésére, klubmunkájuk mellett. Amennyiben sikerül megegyeznünk velük, terveink szerint a 2021 tavaszán sorra kerülő olimpiai selejtezőig, illetve a kvalifikációs torna sikere esetén a jövő nyári olimpiáig kötnénk velük szerződést” – emelte ki Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke.

„Mindig megtisztelő, ha a magyar válogatott szövetségi kapitányának kérik fel az embert – fogalmazott az FTC-t irányító Elek Gábor a fradi.hu-nak. – Egyelőre én is csak a javaslatról tudok, de nem zárkózom el az egyeztetés elől. Noha Danyi Gáborral tétmérkőzésen még nem volt alkalmunk közösen irányítani a csapatot, az edzések tapasztalata azt mutatta, hogy jól tudunk együtt dolgozni.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!