„Sok pletyka kering arról, hogy változások lehetnek, hogy az elnök megadott neveket, de nekem még senki sem szólt, hogy nélkülem képzelik el a jövőt. Ha ezt szeretnék a klubnál, akkor jobb lenne, ha egy vezető ezt személyesen nekem is elmondaná. Én a legjobbat szeretném a Barcelonának, itt folytatnám, de megértem, ha a klub számára »feláldozható« vagyok” – mondta az El Paísnak Luis Suárez, aki azt is elárulta, hogy a frissen kinevezett vezetőedzővel, Ronald Koemannal még nem beszélt.

Az uruguayi csatár elmondta, amíg számolnak vele, addig szeretne maradni, még akkor is, ha többet kellene majd kispadoznia. Suárez ezt követően kitért a Barcelona csúfos BL-búcsújára is.

„Amikor egy olyan vereséget szenvedünk el, amilyet a Bayern Münchentől Lisszabonban, akkor mindenki felelős. Nem lenne igazságos, ha egyetlen játékost kiemelnénk. Ilyenkor néha a személyeskedés is előkerül, de a Barcelona iránti elkötelezettségemet senki sem kérdőjelezheti meg. Túlterheltek voltunk, és ezen a napon minden rosszul alakult” – fogalmazott a 33 éves labdarúgó.

Az uruguayi csatár szerződése jövő nyáron jár le, ha azonban az előttünk álló idényben a mérkőzések legalább 60 százalékán pályára lép, akkor automatikusan meghosszabbodik további egy esztendővel a megállapodása.

A De Telegraaf információi szerint Luis Suárez ügynökével az Ajax már felvette a kapcsolatot, de több klub is figyelemmel kíséri a helyzetét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!