Ahogy tegnap késő este beszámoltunk róla, az NBA legutóbbi játéknapja a játékosok bojkottja miatt elmaradt. Elsőként a Milwaukee Bucks indította az el ügyet – amit George Hill vetett fel. Az Orlando Magic persze ott volt a pályán, de hiába, a találkozó elmaradt. A néhány napja történt rendőrségi lövöldözésben meghalt fiatalember halála előtt tisztelgő valamint a hatósági erőszak ellen fellépő kosarasok miatt a többi meccs is elmaradt. Ezt követően a játékosok – a vezetőedzők nélkül – ültek össze, hogy megvitassák a bajnokság folytatásának lehetőségét. Első körben az NBA vezetőit szerették volna nyomás alá helyezni azzal, hogy a Black Lives Matter mozgalomért, a rendőri brutalitás és a feketékkel szembeni erőszak ellen jobban emeljék fel a hangjukat. Ezt követően szavazásra került sor a rájátszás lehetséges befejezését illetően. A The Athletic forrása szerint a Los Angeles Lakers és a Los Angeles Clippers arra szavazott, hogy az egész idényt bojkottálni kell, míg a többi csapat a folytatás mellett döntött. Ami biztosnak tekinthető, hogy a mai játéknap is elmarad, helyette folytatódik a párbeszéd a kosarasok és a liga vezérkara között.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!