A tejes magyar élmezőny részt vesz a pénteken kezdődő 25 és 50 méteres puska, pisztoly országos bajnokságon, melyen a szövetségi kapitány jó eredményeket vár.
A Fehér úton sorra kerülő ob-n Győrik Csaba szakvezető tájékoztatása szerint a felnőtt és a legjobb junior lövők hiánytalanul ott lesznek, és ő azt várja, hogy nem csupán kiemelkedő eredményeket, hanem kiélezett versengéseket is láthat majd.
“A junior országos bajnokságon egészen magas eredmények születtek, több országos csúcs is megdőlt. Látszott, hogy már mindenki ki volt éhezve a versenyre, és szerintem a felnőtt ob-n is így lesz” – nyilatkozott az MTI-nek Győrik Csaba, aki azt is megemlítette, hogy a legjobb felnőttek is kiválóan lőttek a koronavírus-járvány miatti leállást követően. A négy magyar tokiói kvótás, a puskás Sidi Péter, Péni István és Mészáros Eszter, illetve a pisztolyos Major Veronika is egészen kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt időszakban, ami nagyon biztató az ob előtt.
A kapitány szerint a juniorok bajnoksága alapján várható, hogy fiatalok is beleszólhatnak majd az aranyérmek sorsába, így komoly izgalmakra van kilátás.
A háromnapos ob-n az olimpiai számok közül gyorstüzelő pisztolyban pénteken, míg a puskások 50 méteres összetett versenyeiben és női sportpisztolyban vasárnap osztanak érmeket.
A viadalon komoly biztonsági intézkedések lesznek érvényben, így a versenyzőknek maszkot kell viselniük, amíg be nem állnak a lőállásba, vagyis az öltözőben és az egyéb a közösségi tereken is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!