Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének második mérkőzését is a Los Angeles Lakers nyerte meg. LeBron James 33, Anthony Davis 32 ponttal járult hozzá a Miami elleni újabb, 124–114-es győzelemhez.

NBA, DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Miami Heat 124–114 (29–23, 39–31, 35–39, 21–21)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Lakers javára.

Az nso.hu írása szerint az első meccs gálája után most is világos volt a Lakers fölénye, igaz, ezúttal a Heat sérülései miatt nem is nagyon várhattunk mást. Az első negyed elején még 8–6-ra vezetett a Miami, aztán 14–13-as Lakers-előnynél elkezdett nyílni az olló és a nyugati bajnok onnantól igazából kézben tartotta a dolgokat – még abban a játékrészben lett közte nyolc és ezt követően csak a különbség volt kérdéses. A Heat azért kapaszkodott, a második negyedben is visszajött négy pontra, de 49–45 után megint feljebb kapcsolt a Los Angeles és egy 15–4-es rohammal meglógott a nagyszünetig – a harmadik negyedben aztán megint nagyon kapart és extra támadójátékkal, 39 dobott ponttal maradt életben a Miami, de itt Anthony Davis egymaga 15 pontot szerzett, úgyhogy a különbség igazából nem csökkent. A záró etap is végig tíz pont körüli különbséggel telt, hibázgatott a Lakers, sőt, sorozatban tíz dobást rontott el, de a Miami nem tudta kihasználni, így nem történt fordulat, Frank Vogel csapata hozta a papírformát és megnyerte a második meccset is. Egyénileg ismét a két extraklasszist kell kiemelnünk, LeBron James (33 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz, 0 eladott labda, 14/25 mezőnyből) és Anthony Davis (32 pont, 14 lepattanó, 15/20 mezőnyből) is azt csinált, amit akart, mellettük Rajon Rondo dupla-duplázott a padról (16 pont, 10 gólpassz), úgyhogy minden a helyén volt – támadásban most is parádésak voltak, védekezésben akadtak ugyan kihagyásaik, de most ez is belefért. Ha a következő meccs is hasonló lesz, akkor lassan azon kell elgondolkodni, hogy ki is legyen az MVP…

Goran Dragic és Bam Adebayo nélkül reális győzelmi esélyei nem nagyon lehettek a Miaminak, de azért amit tudott, azt megtette Erik Spoelstra alakulata. A tréner nem Kendrick Nunnt és Kelly Olynyket jelölte a kezdőbe, hanem Tyler Herrót és Meyers Leonardöt, így igazából irányító nélkül maradtak, Herro és Jimmy Butler kapta a kezébe a labdát – Leonard egyébként alig kilenc percet játszott és bár dobott hét pontot, de Spoelstra hamar elfelejtette őt és onnantól végig Olynyk volt a center. Utóbbi tette is, amit tudott, végül 24 pontot szórt, volt három triplája, voltak jó belépései, volt kilenc lepattanója, abszolút extra meccset játszott a várakozásokhoz képest, mellette pedig Butler volt az, akire nem érkezhet panasz: 25 pontja mellett 13 gólpasszt osztott szét, két lepattanó kellett volna neki egy tripla-duplához. Támadásban a két kulcsember nélkül is rendben voltak így, 50%-kal dobtak mezőnyből, 40%-kal tripláztak és 91%-kal büntetőztek, ráadásul 34-szer állhattak oda a vonalra, míg a Lakers csak 17-szer – azonban a 16–6-ra elvesztett támadópattanózás és a védekezés megoldhatatlan feladat elé állította őket, a Lakers végül 26-tal több mezőnykísérlettel és 20-szal több triplakísérlettel zárt náluk. Voltak azért jó időszakaik, amikor úgy tűnt, hogy van esélyük és a negyedik negyed nagy részében is közel tudtak maradni, de addigra már el is fáradtak (Butler 45, Herro 43 percet játszott) és az is kijött, hogy Dragicék nélkül az alapjátékaik döcögősek – ez van, bíznak benne, hogy Adebayo a harmadik meccsre visszatérhet és megpróbálnak még szépíteni ebben a döntőben.

A Lakers legjobb dobói: James 33/9, Davis 32/3, Rondo 16/9
A Heat legjobb dobói: Butler 25, Olynyk 24/9, Herro 17/3

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!