Ligetvári Patrik hiányában a magyar férfi kézilabda-válogatottnak némileg át kell alakítania a taktikai lehetőségeit a jövő szerdán kezdődő egyiptomi világbajnokság előtt – mondta Nagy László csapatvezető.
Kedden vált biztossá, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári a vizsgálati eredményei alapján nem kapja meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, így nem tud a válogatottal készülni, és a világbajnokságra sem utazhat el.
A Telekom Veszprém december 8-án jelentette be, hogy a magyar válogatott védekezésének egyik alapembere megfertőződött, de – amint azt Nagy László az M4 Sport keddi, Sporthíradó című műsorában elmondta – még mindig nem vehet részt a terheléses vizsgálatokon. A csapatvezető hozzátette, a játékos lelkiállapota nem a legjobb, nagyon megviselték a történtek, mert nagyon szeretett volna részt venni a felkészülésen és az egyiptomi tornán.
“Nem kockáztathatunk, mert az egészsége a legfontosabb. Tudjuk, hogy Patrik szerepe milyen fontos a válogatottban, de igyekszünk pótolni. Egy kicsit át kell alakítanunk a taktikai lehetőségeinket” – magyarázta Nagy László.
Mivel a szlovák válogatott – öt játékosának koronavírusos megbetegedése miatt – lemondta a Győrbe tervezett két felkészülési találkozót, a magyar csapat edzőmeccs nélkül utazik a világbajnokságra.
“Kisebb nehézségekbe ütköztünk, de gyakorlatilag az egész őszi szezont a tervezhetetlenség jellemezte mind klub-, mind válogatott szinten. Alkalmazkodunk a körülményekhez, és nem a szlovákok ellen, hanem egymás között igyekszünk majd modellezni azt az elképzelést, amit a vébén szeretnénk megvalósítani” – nyilatkozta Nagy.
Hozzátette, a péntekig Győrben készülő keret mind a húsz tagja elutazik Egyiptomba, a mérkőzésekre pedig 16 fő nevezhető. Hétvégére pihenőt kapnak a játékosok, hétfőtől Budaörsön folytatják az edzőtábort, majd szerdán utaznak Egyiptomba.
A nemzeti csapat a gízai A csoportban jövő pénteken a Zöld-foki Köztársaság együttesével, vasárnap Uruguayjal, január 19-én pedig Németországgal találkozik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!