Napok óta attól hangos a világsajtó – az olimpiai események mellett – hogy Lionel Messi és az FC Barcelona útjai szétválnak. Mint ismert a katalán együttes anyagi nehézségekkel küzd és a spanyol szövetség szabályozásának értelmében a lejárt szerződését követően hiába állapodott meg a két fél egymással, kótba esett az üzlet. A szurkolók elkeseredettek, de a szakírók annál lelkesebbek, hiszen adódik a nagy kérdés, hogy 21 év után hol folytatja pályafutását a katalánok egykori klasszisa!? Az amerikai AP hírügynökség szerint két forgatókönyv létezett, ebből a Manchester City ideje korán kiszállt, hiszen Grealish érkezése után a másik kiszemelt már nem Messi, hanem a Tottenham támadója Harry Kane. Az argentín játékos – a források szerint – megkereste a PSG vezetőedzőjét, Mauricio Pochettinót, hogy a francia együttesnél folytatná pályafutását. Ezt a tréner is megerősítette, így nagyon úgy fest, hogy néhány napon belül Párizsban írja alá szerződését Lionel Messi.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!