A címvédő Ferencváros hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott az MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az első félidőben végig az FTC irányított, de a saját térfelének közepén jól tömörülő vendégeken nem talált fogást, így a hazaiak játékában pedig a mezőnyfölény ellenére sem volt benne a gólveszély. Az MTK szórványos kontrákkal keltett zavart olykor Bogdán kapujánál. A szünet után feljebb tudott lépni az MTK, amely kiegyenlített mezőnyjáték mellett kapura több veszélyt jelentett a hazaiaknál. A Ferencváros a játékrész második felében viszont ritmust váltott, beszorította ellenfelét, kidolgozott jó pár lehetőséget – a befejezéseknél különösen Nguen volt aktív -, de Uzuni révén csak egyszer talált kapuba, akkor is szabálytalan körülmények között, így videoelemzést követően nem jutott vezetéshez a 74. percben. A Ferencváros hatodik hazai mérkőzését játszotta a bajnoki szezonban, ezeken harmadszor nem nyert: két vereség után először ért el döntetlent.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 0-3
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-3
Ferencvárosi TC-MTK Budapest 0-0
pénteken játszották:
ZTE FC-Gyirmót FC Győr 2-1
Paksi FC-Kisvárda Master Good 2-2
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 1-0

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!