Az alapszakasz során már egyszer találkozott egymással a Kistarcsa és a Haladás együttese a férfi élvonalbeli futsal bajnokság alapszakaszában. Akkor a vasi megyeszékhelyen egy szoros, végletekig kiélezett mérkőzést láthattak a nézők, amelynek végén a címvédő örülhetett. Épp ezért tisztában voltak vele a zöld-fehér játékosok, hogy mennyire nehéz derbi vár rájuk a BL-menetelést követően.

Nagy elánnal estek egymásnak a csapatok, mindkét gárda a támadójátékot helyezte előtérbe, így felváltva alakítottak ki helyzetet a főszereplők. Az 5. percben aztán Homloknak kellett maga mögé nyúlni, miután egy lövés, Kovács lábáról felperdülve a hálóba hullott. Magasabb sebességi fokozatra kapcsolat a Hali, így több helyzetet is jegyeztek a félidő hátralévő részében.

A szünet előtt aztán előbb Dávid Richárd lőtt a kapus lába között a kapuba, majd Vatamaniuc-Bartha Dávid is feliratkozott a góllövőlistára. Ekkor úgy tűnt, hogy akár kiütéses vendég siker lehet a vége. A térfélcsere után viszont kiegyenlítetté vált a játék. Ráadásként felváltva estek a gólok, előbb fordított a Kistarcsa, majd ismét villant a szombathelyi együttes.

A 31. percben Szalmás csípett el egy eladott labdát és egalizált. Néhány pillanattal később pedig a vezetést is a vendégeknél volt. Sipos két emberrel a nyakán fordult be és az elfekvő kapus mellett passzolt a kapuba. Ezután már kockáztatott a Kistarcsa és kitámadott, aminek meg is lett az eredménye. Hajmási átadására csapott le Barabás és 6 perccel a vége előtt újra döntetlen volt az állás.

A győztes gólig a 34. percig kellett várni, ekkor egy kapifára kipattantó labda Rezala lábáról csorgott a hálóba. S bár mindent megtett a Haladás a pontért, pontokért, ezúttal nem sikerült behúzni a mérkőzést. Ugyanakkor az elmúlt hetek megterhelése is látszott a szombathelyi játékosokon. Listavezető pozíciója azonban nem forog veszélyben a vasi alakulatnak, amely januárban folytatja a pontvadászatot.

Kistarcsa Futsal – Haladás VSE 5-4 (1-2)

Haladás: Homlok L. – Hajmási M., Dávid R., Gerencsér A., Leandro Rezala
Csere: Gyimesi M. – Kovács M., Szalmás Z., Luiggi Longo, Dróth Z., Sipos G., Vatamaniuc-Bartha D.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Barabás M. (5′, 33′), Méhes P. (22′, 26′), Rezala (öngól – 34′) illetve Dávid R. (12′), Vatamaniuc-Bartha D. (13′), Szalmás Z. (31′), Sipos G. (32′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!