YBL WPC – AVUS 11-17 (3-6, 4-2, 2-5, 2-4)

OB I/B-s vízilabda mérkőzés – Kőér utcai uszoda, Budapest

A szombathelyi gólszerzők: Landherr Cs. (4), Csaba M. (3), Szőke Sz., Németh L. Juhász S. és Kovács K. (2-2), Sági B. és Pónya Sz. (1-1) voltak.

Már az 1. negyedben jól játszottak a szombathelyi pólósok, Csaba M. kezdte meg a gólgyártást, majd a játékrész derekán Landherr Cs. és Szőke Sz. góljainak is köszönhetően már 1-3 állt a táblán. Aztán a fiatalok is kivették részüket a magabiztos vezetésből, Juhász S. és Kovács K. is betalált Csaba M. pedig még jobban megtolta a szekeret, 3-6.

A 2. negyed teljesen másképp alakult, mint az első, 3 perc alatt felzárkóztak a hazaiak. Aztán 5-6-nál jókor jött Németh L. megnyugtató találata. Ezt követően Landherr Cs. újra betalált akcióból, mégis az Ybl nyerte meg ezt a 8 percet, és feljöttek 7-8-ra.

A 3. negyed újra szombathelyi fölényt hozott. Landherr Cs., Németh L, Kovács K. és Szőke Sz. emberelőnyből és akcióból is gólokat szerezve biztosították be a vezetést, 9-13.

A 4. negyedre eldőlt szinte minden, csak a különbség volt kérdéses. Sági B, Csaba M. és Juhász S. újabb találatai után Pónya Sz. is beírta magát a jegyzőkönyvbe. Előbbiek akcióból, utóbbi emberelőnyből volt eredményes, 11-17 lett a vége.

A rangadó után Zoufal Norbert vezetőedző értékelte a döntetlent.

– Bíztam nagyon a csapatban, éreztem, hogy behúzhatjuk ezt a meccset, de én sem számítottam ilyen arányú győzelemre. Ezúttal a támadójáték parédásan működött, a 17 lőtt gól igazi extra teljesítménynek számít, az Ybl ellen különösen. Nagyon örülök a látottaknak, hiszen rendkívül fegyelmezetten, az idény egyik legjobbját nyújtva tudtunk diadalmaskodni. Elégedett vagyok, aki vízbe szállt, megérdemel egy kalaplengetést – fogalmazott az AVUS mestere.

A 19. forduló után a tabella érdemben nem változott: 1. KSI SE 57., 2. Kanizsa 51, 3. AVUS 46, 4. YBL 36…14. Oázis 6 pont.

A 20. fordulóban, április 2-án AVUS – Oázis meccset rendeznek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!