Marosi Ádám, illetve Gulyás Michelle nyerte az öttusázók országos bajnokságát. A budapesti versenyt rendhagyó módon rendezték meg, két világkupa-forduló között nem akarták a nagyon megerőltető kvalifikáció-elődöntő-döntő lebonyolítással megterhelni az indulókat, így a lovaglásra pénteken, a körvívásra pedig szombaton került sor. Ugyanakkor a szervezők igyekeztek a nemzetközi szövetség követelményeinek minél jobban megfelelni, ezért a vasárnapi döntőt mindkét nemnél bő egy-egy órába sűrítették be. Ahhoz, hogy a program megvalósítható legyen, a versenyt meghívásos alapon tartották meg, mindkét mezőnyben 18 öttusázó indult. A férfiaknál – 2008-as, 2009-es, 2010-es, 2011-es és 2013-as győzelme után – a hatodik egyéni bajnoki aranyát gyűjtötte be Marosi Ádám. A londoni olimpián bronzérmes, kétszeres egyéni világbajnok, 37 éves versenyző a lovaglásban rontott, csak 277 pontot szerzett, de vívásban 27 győzelemmel és 7 vereséggel javított. Úszásban 2:04.92 perccel a nyolcadik időt érte el, majd a lövészetekkel megszakított futásban szoros küzdelemben megőrizte éllovas pozícióját Demeter Bencével szemben, aki négy másodperccel utána rajtolt. A kombinált számban a nyolcadik időt teljesítette.
“A lovaglásnál hatalmasat hibáztam, akkor nem gondoltam, hogy így alakul majd a vége. Tudtam, hogy egy jó vívás kell ahhoz, hogy valami szép eredményt érjek el. Sikerült, és ez továbblendített. Kőkemény négy-öt hét van mögöttem, mert már a hónap végén esedékes budapesti világkupát szem előtt tartva készültem” – mondta Marosi.
A nőknél megvédte címét Gulyás Michelle, aki hibátlanul lovagolt, vívásban 20 győzelmet aratott és 12 vereséget szenvedett. Ezzel a második legjobb volt ebben a számban csakúgy, mint úszásban, melyben a 200 méteres távot 2:10.98 perccel teljesítette. Végül a lövészetes futásban, melynek az élről, 29 másodperces előnnyel vághatott neki, a világbajnoki bronzérmes még növelni is tudta előnyét, 11:24.88 perccel a legjobb eredményt érte el.
“A bajnokság jó gyakorlás volt a világkupákra, mivel hasonlóan alakult a lebonyolítás. Igaz, könnyebbségnek számított, hogy itt csak döntőznünk kellett. A vívás az elején döcögősan ment, abban kell fejlődnöm, hogy már az elején is koncentráltan vívjak. Örülök annak, hogy a többi számban ki tudtam hozni magamból, amit elterveztem” – mondta a 21 éves győztes.

Eredmények:
férfiak:
——-
1. Marosi Ádám (BHSE) 1520 pont
2. Demeter Bence (Volán Fehérvár) 1513
3. Tamás Botond (UTE) 1512

nők:
—–
1. Gulyás Michelle (UTE) 1447 pont
2. Guzi Blanka (Swimming Pentathlon) 1388
3. Réti Kamilla (MAFC) 1376

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!